Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nem csak szépek, hanem okosak is - Bemutatjuk a Jobbik női képviselőjelöltjeit

2010.02.06

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/bedene.thumbnail.jpg

 

BEDÉNÉ DR. BALOGH RÓZA
Pest 01. OEVK - Központja: Szob

Bedéné Dr. Balogh Róza gyógyszerész, diplomáját a szegedi egyetemen szerezte. Jelenleg férjével a szobi gyógyszertár tulajdonosaiként vesznek részt a térség közösségi életében. A kétgyermekes családanya sokáig úgy gondolta, hogy a politika nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, azonban a Jobbikban meglátta azt az új erőt, amely az emberközpontú gondolkodást középpontba helyezi, és egyben képes az ország helyzetéből egyedüli kiútnak tekinthető radikális változás végrehajtására. Fontosnak tartja a munkahelyteremtést a mezőgazdaság talpra állításával, a bűnözés visszaszorítását a csendőrség felállításával, valamint hazánk természeti erőforrásainak védelmét és magyar kézben tartását.

 

 

BERTHA SZILVIAhttp://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/bertha.thumbnail.jpg
Pest 04. OEVK - Központja: Gödöllő

Bertha Szilvia, az isaszegi Jobbik alapítója és első elnöke főiskolás kora óta keményen dolgozik. Közgazdász diplomájának megszerzése után szembesült a neoliberális gazdaságpolitika következetlenségével, életszerűtlenségével. Családja tönkrement az ún. rendszerváltás és a Bokros-csomag „áldásos” hatásainak köszönhetően, az ebből eredő lelki és idegi terhek eredményeként vesztette el szüleit. A külföldi érdekek kiszolgálása és az adózási törvények átláthatatlansága elidegenítették szakmájától. Férjével szoftverfejlesztő vállalkozást működtet, emellett angol gazdasági szaknyelvet is oktat. A háromgyermekes családanya 2006 óta politizál aktívan. A Jobbik Gazdasági Kabinetjének tagjaként hasznosítja szaktudását.

 

 http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/dne.thumbnail.jpg

DRASKÓCZINÉ KERTÉSZ JÚLIA
Baranya 03. OEVK - Központja: Pécs

 

Draskócziné Kertész Júlia jelenleg egy helyi vállalkozás ügyvezető-résztulajdonosaként tevékenykedik. A közélet iránt mindig is érdeklődött, ez a 2002-es választás után fokozódott. Élete első pártja a Jobbik, amelynek pécsi alapszervezetéhez 2008-ban csatlakozott. A megyei választmányban gazdasági megbízottként segíti az építkezést. A kétgyermekes családanya fontosnak tartja a munkahelyteremtést országos és helyi szinten is, valamint szeretné lebontani azt a falat, ami az elmúlt húsz évben elválasztotta a politikusokat és a választópolgárokat egymástól.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/BUD15.thumbnail.jpg

DÚRÓ DÓRA

Budapest 15. OEVK - XI. kerület

 

Dúró Dóra a Jobbik országos szóvivője és újbudai szervezetének alelnöke; 2005-ben csatlakozott a párthoz. A szentimrevárosi Sziklatemplomban kötött házassága óta a Karinthy Frigyes úton lakik. Végzős politológus hallgató az ELTE-n, tanulmányai során is kutatta a nemzeti radikalizmus témakörét. A Jobbik szakmai munkájában az Oktatási és Kulturális Kabinet vezetőjeként vesz részt. Korábban különböző nemzeti médiumok munkatársaként dolgozott. Azért csatlakozott a Jobbikhoz, mert ebben a szervezetben látja egyedül annak az esélyét, hogy általa a közélet megtisztítható a korrupciótól, és a multinacionális érdekek helyett a magyar emberek következetes képviselete megvalósulhat.

 

 

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/gyorisarolta.thumbnail.jpg

GYŐRI SAROLTA
Budapest 13. OEVK - IX.-XX. kerület

 

 

Győri Sarolta korábban egy presszót üzemeltetett, jelenleg már nyugdíjas. Az ún. rendszerváltozás idején kezdett el érdeklődni a politika iránt, először a kisgazdapártban, majd a Fideszben bízott, de hamar egyértelművé vált számára, hogy mi a keserű valóság. Úgy látja, hogy a Jobbik az egyetlen párt, amely képes lehet a gyarmati sorba taszított hazánk talpra állítására, ezért csatlakozott az új erőhöz 2009 elején. Fontosnak tartja, hogy végre megkerülhetetlen tényezőként legyen ott a magyar Országgyűlésben egy olyan frakció, amely a multinacionális érdekekkel szemben a magyar embereket képviseli.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/eniko.thumbnail.jpg

HEGEDŰSNÉ KOVÁCS ENIKŐ
Budapest 07. OEVK - V. kerület

 

Hegedűs Lorántné, az V. kerületi Jobbik elnöke végzettségét tekintve építészmérnök, főépítész-szakmérnök, valamint pályázatíró és projektmenedzser, aki a közéletben széleskörű, számos külhoni ösztöndíj tapasztalatán nyugvó szakmai tudását is kamatoztatja az ingatlanmaffia és a politikai korrupció elleni rendületlen küzdelme során. Korábban a Budapesti Várostervező Intézetben dolgozott, majd az Országgyűlés Hivatalának köztisztviselője, később a Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Bizottságának tagja volt. Férje, ifj. Hegedűs Loránt a belvárosi, Szabadság téri Hazatérés Templomának lelkipásztora, akivel együtt – miként önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként Budakeszin is – következetesen harcol hazánk gyarmati sorba süllyesztése ellen. 2009-ben a Jobbik európai parlamenti képviselőjelöltje lett, ekkor belépett az új erő tagjainak sorába. A háromgyermekes családanya jelenleg a Jobbik Önkormányzati Kabinetjének elnöki feladatait is ellátja.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/bernadett.thumbnail.jpg

KOVÁCS BERNADETT
Baranya 07. OEVK - Központja: Szigetvár

 

Kovács Bernadett életében fontos szerepet játszik a hit, a katolikus egyház helyi közösségében ministrált és ifjúsági programokon vett részt. Végzettségét tekintve hitoktató, tanító és gyermekvédelmi szakember, ezeken a területeken dolgozva sok nehéz helyzetben lévő családon próbált segíteni. Fontosnak tartja a nemzettudat megerősítését, saját gyermekeit is erre neveli. Azért csatlakozott a Jobbik szigetvári szervezetéhez, mert az új erő az egyetlen olyan párt, amely a multinacionális érdekek kiszolgálása helyett a tisztességes munkából élni kívánó magyar emberek képviseletét valósítja meg.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/kristo.thumbnail.jpg

KRISTÓ GABRIELLA
Csongrád 06. OEVK - Központja: Hódmezővásárhely

 

Kristó Gabriella egyetemi tanulmányainak ideje alatt ösztöndíjjal egy évet Hollandiában töltött, majd jogi szakokleveles közgazdászként végzett. Angolul és spanyolul felsőfokon beszél. Nemzetközi tapasztalataival hasznára válna az országnak a költségvetés és a pénzügyi felügyelet területén is. Korábban politikai szerepet nem vállalt, mert egyik párt programjával sem tudott azonosulni, azonban a Jobbik felkérését örömmel vállalta el, mert egyedül az új erőben látja a közélet korrupciótól való megtisztításának valódi szándékát. Fontosnak tartja a mezőgazdaság talpra állítását, a magyar kis- és középvállalkozások támogatását és a politikusbűnözők teljes elszámoltatását.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/mariann.thumbnail.jpg

POGÁCSÁS MARIANN
Hajdú-Bihar 09. OEVK - Központja: Hajdúböszörmény

 

Pogácsás Mariann édesapján keresztül ismerte meg a Jobbik célkitűzéseit és kapcsolódott be az új erő hajdúdorogi szervezetének munkájába. Társaival együtt aktívan dolgoznak azon, hogy a térségben minden egyes emberhez eljusson a párt nemzetmentő programja, hiszen a mezőgazdaság munkanélküliséget eredményező tönkretétele miatt nagy szükség van a radikális változásra. A kétgyermekes családanya céljai között szerepel a csendőrség felállítása, a kiábrándult, létbizonytalanság szélére sodródott emberek önbecsülésének visszaadása, a termőföld megvédése és a magyar mezőgazdaság talpra állítása.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/pne.thumbnail.jpg

POMUCZNÉ NAGY ILDIKÓ, DR.
Békés 02. OEVK - Központja: Gyula

 

Dr. Pomuczné Nagy Ildikó Anna matematika-fizika szakos középiskolai tanár, három gyermek édesanyja. Előbb Nyíregyházán, majd 21 évig Gyulán tanított, emellett folyamatosan képezte magát, több szakmát és képesítést szerzett, öt nyelvet tanult. 2008-ban igazgató lett egy gimnáziumban, ahonnan politikai nyomásra távolították el. Ezután csak Budapesten talált magának állást. Korábban Fidesz-tagként szembesült azzal, hogy a helyi vezetők visszaélnek a nemzeti érzelmű emberek szavazataival, ezért kilépett a pártból, és csatlakozott a Jobbikhoz: ennek őszinte, radikális programjával tudja összeegyeztetni igazságszerető, megalkuvást nem tűrő természetét. A Jobbik Oktatási Kabinetjének aktív tagjaként elkötelezett a minőségi magyar oktatás iránt, szívén viseli a felnövekvő generációk, a családok, az anyák és a nők problémáit. A kivéreztetett vidék, a mezőgazdaság feltámasztásának, a vidéki emberek érdekeinek harcos képviselője lesz.

 

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/tunde.thumbnail.jpg

SZABÓNÉ KOCZIHA TÜNDE
Békés 01. OEVK - Központja: Békéscsaba

 

Szabóné Kocziha Tünde tanári diplomájával nyolc évig egy többségében hátrányos helyzetű diákoknak otthont adó kollégiumban volt nevelőtanár. Gyermekei nevelése mellett több szakmát is tanult, jelenleg családi kisvállalkozásukban dolgozik. A szülői munkaközösség tagjaként komoly szerepe volt az egyik helyi óvoda bezárásának megakadályozásában. 2004-től kezdve érdeklődik a közélet eseményei iránt, 2006-ban főszervezője lett a békéscsabai kormányellenes tüntetéseknek, majd a Békés megyei Magyar Gárda létrehozásában vett részt, maga is gárdista lett. 2008-ban egyik alapítója és azóta is elnöke a Jobbik békéscsabai szervezetének, később megyei alelnöknek is megválasztották, emellett az Attila Király Népfőiskola megyei referenseként a nemzeti kultúra ápolásának elkötelezett híve.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/klara.thumbnail.jpg

SZABÓNÉ PAPP KLÁRA
Pest 07. OEVK - Központja: Monor

 

Szabóné Papp Klára egy évtizedig működő ruházati boltja egy nagyáruház megnyitása miatt ment tönkre. A magyar kisvállalkozók kiszolgáltatott helyzete miatt kapcsolódott be a közéletbe, és csatlakozott a Jobbikhoz. Óvodákat támogat és évente több száz gyermek számára teremti meg annak lehetőségét, hogy ellátogassanak múzeumainkba, történelmi emlékhelyeinkre, hogy megismerhessék a magyarság múltját. Egy, a családját ért cigánybűnözői támadás után kezdett el aktívabban harcolni a közbiztonság helyreállításáért. Alapítója a Devizahitel-különbözet Károsultak Egyesületének, mellyel az adósságcsapdába került családok helyzetén próbál javítani. Fontosnak tartja a politikusbűnözők elszámoltatását és a magyar emberek következetes képviseletét a multinacionális érdekekkel szemben.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/eva.thumbnail.jpg

SZTANKÓ ÉVA, DR.
Szabolcs-Szatmár-Bereg 01. OEVK - Központja: Nyíregyháza

 

 

Dr. Sztankó Éva egy nyírségi tanyán nőtt fel, így a természet és az állatok szeretete végigkísérte eddigi életét. A tanyasi emberek szorgalma, összetartása a mai napig meghatározó példa számára. Gyermekkori álmát megvalósítva orvos lett, 1979 óta a nyíregyházi Jósa András Kórház érsebésze. Nagy reményeket fűzött az ún. rendszerváltáshoz, azonban hamar rájött az egész folyamat kisiklatására. 1992 óta nem politizált aktívan egészen az őszödi beszéd kiszivárgásáig. Ekkor ő is az utcára vonult a kormány lemondását követelve, így ismerkedett meg a nyíregyházi Jobbik tagjaival. 2009 óta a Magyarok Világszövetségének megyei elnöke. Fontosnak tartja az emberközpontú politika megteremtését, a közbiztonság javítását, a magyar föld megvédését és a nemzettudat erősítését.

 

http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/talalt.thumbnail.jpg

TALÁLT TÍMEA
Baranya 04. OEVK - Központja: Komló

 

Talált Tímea háziorvosi asszisztensként dolgozik, munkáját hivatásának is tekinti. Tudását igyekezett továbbadni: a ’90-es években szakköröket vezetett egy szakképző iskolában, és aktívan részt vett a véradó mozgalomban is. A felnövekvő nemzedékek jövőjét féltve a létbizonytalanságtól vállalt közéleti szerepet: 2009-ben a komlói időközi választáson független képviselőjelöltként mérette meg magát, most pedig a Jobbik komlói szervezetének támogatásával indul az országgyűlési választásokon. Legfontosabb célkitűzése, hogy az egészségügy végre betöltse eredeti szerepét: a gyógyításról szóljon, a bűnözés visszaszorítására pedig a csendőrség felállításában látja a megoldást.

 

barikád.hu